Bemutatkozott az iPhone SE 3.generáció, az M1 Chip-es iPad Air, az iPhone 13 széria zöld színben és az Apple Mac Studio!

A tegnapi este folyamán a már jól megszokott tavaszi médiaeseményét rendezte meg az Apple, ahol több újdonságot is bemutattak.

iPhone SE (3. generációs)

Az este folyamán bemutatott Apple iPhone SE harmadik generációjának két nagy újítása van, melyből az egyik, a legfrisebb iPhone 13 szériában is használt A15-ös processzor.

A borítás továbbra is üveg, és alumínium, minőségien, ahogyan azt már megszokhattuk. Színek terén három különböző kivitel közül választhatunk: éjfekete, csillagfény, és piros.

Emellett maradt az iPhone 8 dizájn, vastag kávákkal alul és felül egyaránt, ami a Touch ID szerelmeseinek ugyan egy öröm hír lehet, hiszen ez az utolsó iPhone, amit ilyen előlapi ujjlenyomatolvasóval szereltek.

A három tárhely kapacítás megmaradt az előző generációs iPhone SE-től, ami 64GB, 128GB és 256GB-ot jelent.

Nagyon fontos újítás még az, hogy a készülék megkapta az 5G támogatást is!

A kijelző egy 4,7 colos 720p alatti felbontású Retina HD LCD panel maradt, ami meglehetősen elmaradott, hiszen ilyen áron, sőt még alatta is elvárás már az Amoled.

Kamera téren maradt az egy szenzor, ami a korábbi 7 helyett most már 12MP-es, a kaliforniai vállalat pedig mindig kihozza a legtöbbet a kameráiból, ez pedig most sem volt másképp. Az egyetlen szenzor ellenére ugyanúgy élvezhetjük a portré módot, ennek elérésében pedig segít az A15-ös chip és az iOS 15.

 

 

iPhone 13 és iPhone 13 Pro – Zöld színben

A zöld szín nem először jelenik meg az Apple iPhone külsején, a kaliforniai vállálat először még az iPhone 5C-nél mutatott be egy lime zöld kivitelt 2013-ban, legközelebb pedig az iPhone 11 kapott menta zöld burkolatot, illetve az iPhone 11 Pro is bezöldült, méghozzá éjzöld árnyalatban.

Így az iPhone 13, és iPhone 13 mini most már hat különböző kivitelben is kapható: zöld, rózsaszín, kék, éjfekete, csillagfény és piros színekben is elérhető.

Emellett az iPhone 13 Pro, és iPhone 13 Pro Max most már öt különböző kivitelben is kapható: alpesi zöld, ezüst, arany, grafit, illetve sierrakék, ezek a színek, amikben a csúcsmodellek kaphatóak.

 

5. generációs iPad Air

Az új, ötödik generációs iPad Air mostmár a MacBook-okban is ismert M1-chipet használja, ami egy lenyűgöző processzor. Itt egy 8 magos CPU-ról, 8 magos GPU-ról, illetve Neural Engine-ről is beszélhetünk. Ez 60%-os CPU teljesítménynövekedést jelent az A14-hez képest, és kétszer gyorsabb grafikus teljesítményt.

A kijelző egy 10.9 inches Liquid Retina LCD panel, ProMotion nélkül, 500 nites fényerővel és HDR-rel. Face ID még mindig nincsen, a készülék oldalán (gombján) ugyanis maradt a Touch ID. Illetve már az 5G-t és az eSIM-et is támogatja az eszköz. Az eszköz alján találjuk felső kategóriás iPad-eken megszokott USB-C töltő portot.

Külső megjelenésre kaptunk két új színt, lilát és kéket, így már öt különböző variáció közül tudunk választani: asztroszürke, rózsaszín, lila, kék, és csillagfény. Tárhelyben a 64GB és 256GB-os modellek közül választhatunk.

Az új iPad Air támogatja majd a 2. generációs Apple Pencil-t, és többek között az Apple Magic Keyboard-ot, és a Smart Keyboard Folio-t is.

 

Apple Mac Studio

Ez aztán a nem semmi! Egy 27 colos 5K-s monitor, és egy akár M1 Ultra meghajtású Mac. Bámulatos!

Az újonnan bemutatott Apple Mac Studio-t az Apple M1 Max, vagy akár az újonnan bemutatott M1 Ultra chip is hajthatja tetszés szerint. Kinézetre nagyjából két Mac Mini méretűre sikeredett. Ez az új almás „csoda” professzionális felhasználóknak lett létrehozva, akik nem érik be akármivel. Kiterjedését tekintve pedig egy 20cm széles és 7,6cm magas eszközről beszélhetünk.

A Mac elején találunk majd három bemenetet, két USB-C portot, és egy SD kártya olvasót (ez az M1 Max-es rendszeren két db USB-C, míg az M1 Ultra-s verzióban két Thunderbolt 4). Hátul négy darab USB-C portot kapunk, ami egyben Thunderbolt 4 is, egy 10Gb-es Ethernet bemenetet, két USB-A, egy HDMI, illetve egy 3,5mm-es jack port. Emellé pedig jár még WiFi 6, és Bluetooth 5 támogatottság is.

Az Apple M1 Ultra változat a CPU-teljesítményt 90%-kal gyorsabbra növeli, mint ugyanaz a 16 magos Xeon Mac Pro processzor, és akár 80%-kal gyorsabb grafikus teljesítményt nyújt, mint a leggyorsabb elérhető Mac grafikus kártya. Videók átkódolásához akár 5,6x gyorsabb, mint a 28 magos Mac Pro.

A tárolási teljesítmény is lenyűgözően magas, hiszen maximum 8 TB kapacitás áll rendelkezésre, valamint az átviteli sebesség akár 7,4 GB/s is lehet. A videótámogatás maximum négy Pro Display XDR és egy 4K tévéig terjed.

Az Apple Studio Display egy 27 colos, 5K felbontású kijelző, 218 pixellel inchenként, 600 nites fényerővel, TrueTone-nal és tükröződésmentes bevonattal. Az almás vállalat teljes kijelzős monitornak hívja az eszközt, de azért ettől még messze áll.

 

És ráadásnak van még egy jó hírünk is, ugyanis érkezik az új fekete a Magic Keyboard, Trackpad és Magic Mouse is, amit nagyon sokan hiányoltatok!